Egyéb, Hírek

A szövetség is kreatív. Jön a Versenyek versenye

Az elmúlt néhány évben, ha nem is látványosan, de mégiscsak javult szeretett sportágunk marketingje.

 

 

Egyre több az olyan rendezvény, amelynek célja, hogy a magyar asztaliteniszt piacképessé tegye. A jó próbálkozások tekintélyes része  azonban (Generációk Csatája, Ligák Kupája stb.) afféle alulról jövő kezdeményezés, így időnként az a benyomásunk támad, hogy a szövetség, amelynek pénzügyi lehetőségei a kormányzati támogatások révén jelentősen javultak a korábbiakhoz képest, még mindig csak követője,  és nem irányítója az eseményeknek. Emiatt aztán csak a sportág amúgy is elkötelezett híveit éri el, és nem találja az utat a szélesebb közönséghez.

Hogy mulatságos-e, vagy szomorú, esetleg – tán bensőségessége miatt – felemelő, hogy az Európa-bajnokságra, a válogatottak EB-selejtezőire vagy a World Tour-ra kilátogó nézők szinte név szerint ismerik egymást, ki-ki döntse el maga.

Viszont a szövetség elvitathatatlan érdeme, sportdiplomáciai bravúrja – egyben a remény góferfája is -, hogy ezek a versenyek, egyáltalán, nálunk zajlottak le.

És van élet a nemzetközi eseményeken túl is!

Nem tudjuk még ugyan, hogy lesz-e számottevő közönsége a hétvégén sorra kerülő országos bajnokságnak, ám legalább a a pénzdíj és a körülmények elfogadhatónak tűnnek. (Érd nem kifejezett pingpongnagyhatalom, viszont közel van Budapesthez.)

Azután itt van az újabb hír, a Versenyek versenye, amely miatt ez a kicsit egyrészt-másrészt típusú poszt megszületett. Mert ez is példa arra, hogy a magyar asztalitenisz és szövetsége – létezik.